Ing. Burík Ábrahám Zsuzsanna - Keserversek

Előszó

Gyerekkorunkban sokat voltunk együtt. Zsuzska és én. Nem, nem csináltunk mindent együtt, de amit együtt csináltunk, az jó volt.

Nem olvastunk együtt. Se verset, se mesét. De együtt énekeltük Dagobert bácsi kacsameséit. Meg a Tüzed Uram, Jézust. Néhai közös Nagymamánknál az udvaron. Messzire került aztán a szívünk és a gondolataink egymástól. S egyszeriben csak elkezdődtek ezek a versek. Egyik, meg a másik. S bennük azokról olvastam, amikről régen egyformát éreztünk. Olvastam a lepkéről, amely beszélget a Holddal. S miért ne? Ki tiltja meg akár a repkedő rovarnak, akár a bolygónak, hogy szót váltson? Hiszen a mesékben minden valóság!

Aztán olvastam egy Zsuzska-verset arról, hogy mi lesz aztán. Nem arról olvastam, hogy mi lesz holnap. Azt nem tudja senki emberfia. Arról olvastam, hogy mi lesz holnapután. S erről a Bibliában is olvasok. Hogy mi lesz holnapután. Amikor majd mindenki oda kerül, amiről ma nem szívesen akar gondolkodni. S ezekben a versekben oly egyszerűen le van írva, hogy minden rendben lesz, ha a szívemre hallgatok.

Nagy szeretetből ajánlom hát ezeket a verseket azoknak, akik valaha elhitték, hogy igenis kölcsönözheti csodaszép foltjait a szárnyáról egy lepke a Holdnak. Sőt, még ma is, sok év múlva is elhiszi.

S ajánlom azoknak is, akik úgy érzik, hogy nincs idejük azzal foglalkozni, hogy szót fogadjanak egy felsőbb hatalomnak. Egy olyan hatalomnak, akit nem lehet megvesztegetni. Csak szeretni.

Az unokatestvér, Andrea, aki valaha hasonlókat hirdetett.